Rodin forró csókja

Létezik az a szerelem, ami nélkül nincsen létezés és létezik a folyamatos megújulás iránti vágy is, mely minden mást felül ír, majd romba dönti azt, ami addig történt. A művész az első pillanatban szárnyra kap, majd rájön, hogy képtelen egyedül repülni és a régi fényét csiszolgatva próbál fenn maradni a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján egy Monmartre-i sötét tündérmese hőseként, ami mindössze tíz évadot él meg...

Camille Claudel a híres francia költő, Paul Claudel nővéreként kapta meg a lehetőséget, hogy egy ritka módon nők számára is nyitott iskolában tanulhasson bele a szobrászatba. A lányt, az első felvételin Rodin tanítványának hitték, ami felkeltette Camille érdeklődését az addig számára ismeretlen szaktekintély iránt. A fiatal nőt teljesen lenyűgözték August alkotásai és várakozásokkal tele indult el Rodin műterme felé, ahol első pillanatban csalódnia kellett. Az általa elképzelt sudár férfi helyett ugyanis egy kócos, csöndben disznóra, beszéd közben oroszlánra emlékeztető alak állt szemben vele, aki ráadásul még le is nézte. 

Camille nem szaladt el és hamarosan modellből a művész múzsájává vált, aki azt is megengedte neki, hogy vele együtt, majd később helyette fejezze be műveit. A közös munka során gyorsan egymásba szerettek és Camille önálló tehetsége is kibontakozhatott. Eleinte egy szárnyaló és egymásból építkező kaland volt, mely, a legjelentősebb műveikhez adott ihletet. Rodin ekkor alkotta meg A Csók-ot és kezdett neki újult erővel élete nagy munkájának, a Pokol kapujának, melynek egy részét a művészettörténészek inkább a szeretőnek tulajdonítják. Camille, ezalatt az idő alatt elkészítette a Walzer nevet viselő szobrot és belépőt kapott a legelőkelőbb párizsi szalonokba, ahol mecénásokat is szerzett magának. 

Az érzelmekkel és indulatokkal teli 10 év után Camille egyre jobban szerette volna, ha August beváltja a házassághoz fűzött ígéreteit, azonban az örök szerelem helyett pár új szeretőt és egy régi modellt talált, akinek egy fel nem vállalt gyereke is volt a művésztől. August folyamatosan menekült a felelősség elől és kezdett ráunni az akkor már kétségek közt vergődő, de még mindig fiatal nőre, majd gyakorlatilag mindent elvett tőle. Camille vidékre ment megszülni halott gyereküket és soha többet nem tért vissza a párizsi művészéletbe.  Egy ideig a mecénások által nyújtott, Rodin-hez képest csekély összegből próbálta fenn tartani magát, de a támogatók is eltűntek, főleg, hogy a legtöbb szobrát összetörte, mielőtt azokat a megrendelő elvihette volna. 

A tizenkilencedik század végi világ kegyetlen volt a családból kitagadott, egyedülálló nők számára és szinte soha sem hagyta élve őket. Egymás mellett álltak a szigorú és képmutató elvek a szabadság erotikus színeivel, ami egy szerelmes alkotó számára egyet jelentett a biztos végzettel. Camille, a mai világban egy év alatt talpra tudna állni, de akkor ez elképzelhetetlen volt. A ragyogóan tehetséges művésznő szembesült azzal, hogy férfi nélkül semmit sem ér a századforduló környékén és az egyetlen ember, akire valamennyire számíthat a lelkész és költő öccse, aki végig segítette őt, de nem tudta megmenteni a szülői akarattól és az elmegyógyintézettől sem, ahol az utolsó 30 évet töltötte. 

A csalódás érzése mellett ott volt a megbélyegzés is, ami miatt szinte képtelenség volt újult erővel neki kezdeni az alkotásnak és a művészetben kifejezni a szomorúságot, majd később a feloldozást. A nő, miután teljesen megélte a női kiteljesedést, egyik pillanatról a másikra találta eldobott tárgynak magát megbánva minden hiszékenységét, miközben folyamatosan válaszokat keresett arra,  hogy vajon a türelmi játék másik szereplője, az idősödő szerető miért maradhatott meg a pozíciójában és számára mégis mi értelme volt... 

még egy kis művészet:

Hajnal